Végre, eljött ez a nap. Amióta élek erről a napról álmodok.Szerintem minden tini lánynak vannak álmai, mint nekem is. És ez az álom most valóra is válik. Miről is van szó? Jobb, ha a legelején kezdem. 1994. október. 16. New York, ez volt az a nap amikor én, Rebecca Alison Evens napvilágot láttam. Még csak 3 éves voltam amikor táncolni kezdtem.Egy kis New York állami falucskában. Hip-hop-ra és Break-re jártam. Minden héten vártam a keddet és a csütörtököt, hogy végre táncolhassak. Ha jól emlékszem egy szombat reggel volt, amikor szüleim közölték velem hogy elköltözünk. Jól van, gondoltam. New York városból már úgyis elköltöztünk egy melette lévő kisebb faluba, mi lehet most? Visszaköltözünk? De nem. Magyarországba költözünk. Ekkor egy élet ért véget számomra. Mégis hol van az a magyarország? És mért mennék én oda? Még csak 4 éves voltam, fel se fogtam hogy ez szüleim számára kihagyhatatlan lehetőség, mivel édesapámnak nagyon kedvező állást kínáltak. A következő 2 hét valahogy kimaradt, vagy legalább is nem akarok rá emlékezni. Most ne nézzetek hülyének, még csak 4 éves voltam, eszembe se jutott hogy nem csak Amerikában lehet táncolni. Már azon voltam hogy feladom az álmom , ami az volt hogy egyszer majd híres táncos leszek. Testvérem is valahogy így volt, hisz ő csak 2 évvel idősebb nálam. Neki talán még nehezebb volt, mivel már iskolába járt és … Eltelt 1 hét,2 ,Eljött a nap. Már előző nap bepakoltam kofferjaimba, na jó … anyu pakolt, de valakinek felügyelnie is kell. Minden barátomtól elköszöntem. Elmentünk először a rokonokhoz,majd a szüleim legjobb barátjáékhoz Kanadába, Standford-ba. Itt lakott az egyik legkedvesebb barátom aki, történetesen nagyon tetszett nekem, az első gyermekkori szerelmem. Talán tőle szakadtam el a legnehezebben, de megígérte hogy majd meglátogat. Sose felejtem el barna szemeit, haját… Áh, Justin :) . Mielőtt talán végső búcsút vettünk volna Amerikától, Az én Barna Lovagom odajött hozzám és megígérte hogy soha se felejt el, hogy majd egyszer valóra válik az álmunk.Ő énekes szertett volna lenni és én pedig az ő táncosa. Megpuszilt, és átnyújtott nekem egy jácintot amit a mi kis közös kertünkből tépett ki gyökerestől. Átnyújtotta és ezt mondta:
-Ültesd el ezt a virágot majd az új házatok kertjébe. Ez fog rám emlékeztetni.
Erre nem tudtam mit mondani. De, talán már időm se lett volna. Anyu szólt hogy menjek mert lekéssük a gépet. Az autó felé vettem az iránt és egy utolsó pillantást vetettem Justinra. Mosolygott, de láttam hogy nem szívesen, inkább sírt volna. Én is. Beszálltunk a kocsiba , de mielőtt elindultunk volna Justin az autóhoz futott és rátette a kezét az ablaküvegre. Én is rátettem. Édesanyja hátrahúzta, mi pedig elindultunk. Hamar a repülőtérre értünk. Vártunk, vártunk és vártunk, míg egyszer csak megszólal egy hang.
-A Bécsi járatra megkezdődött a beszállás.
-Ez a mi gépünk-mondta apu-nehogy lekéssük, Matt siess.
Felszálltunk. Az útra nem emlékszem, talán végigaludtam.Arra ébredtem hogy a testvérem, Matt csikiz és azt súgja a fülembe hogy ˝megjöttünk Kis Táncos Csibe˝ … igen ekkoriban így hívott. Nagy nehezen felébredtem. Leszálltunk.Miután megkaptuk a poggyászainkat rögtön kocsiba ültünk és irány Magyarország, Gyöngyös. Ez fura, Magyarország kisebb mint New York állam, sőt kisebb mint maga a város, gondoltam. Sehol egy taxi. Nincsenek magas építmények. Igen, felfogtam ez nem Amerika.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése